Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított el a Föld védelmében. (Azóta az alternatív energiaforrások világhírű kutatója és szakértője lett.) Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne. Magyarországon 1990 óta rendezik meg.
A Föld napja mozgalom egyik jelmondata:
„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”
Április 10-én, kedden délután rendeztük meg iskolánkban az évtizedes hagyományra visszatekintő Literatúrát, amely ráirányítja a figyelmet a költészet fontosságára, a versek szépségére, ugyanakkor jelentős közösségteremtő erővel is bír. A magyar szakos kollegák – Kishalmi Istvánné, Ballabásné Rádi Erika és Fábián Ildikó – Arany János halálának 130. évfordulója kapcsán Arany János Toldijára fűzték fel a feladatsort: volt verselés, „szóbeszéd”, illusztráció, Kalász Kornélia irányításával még petrencés rúd emelgetése is.
II. Kálmán Lajos Körzeti Népdaléneklési Emlékverseny
"Közelítsünk hát a várt időkhöz, és kezdjük el a magyar csillagból is e világnak színét nézni. Menjünk fel az emberi emlékezetben a nemzeteknek eredete felé. Lássuk, mit csináltak indulataink, okoskodásaink a földnek golyóbisán, melyen pezsegünk." (Bessenyei György: A magyar néző, 1779)
A magyar népzenekutatás egy-egy népdal följegyzésével már évszázadokkal ezelőtt elindult, de ezek jelentéktelen egyedi esetek voltak csupán.
Hagyományainkhoz hűen, 2012. április 11-én szerdán 14 órától rendezi meg a József Attila Közösségi Ház a városi József Attila szavaló versenyt. A versenyre alsós, felsős és felnőtt jelentkezőket várunk.
Jelentkezni a József Attila Közösségi Házban az információs pultnál lehet a verseny napjáig. A versenyben résztvevők emléklapot, a helyezettek könyv jutalmat és oklevelet kapnak.
A versenyt követően, az eredményhirdetés előtt meglepetés műsort adunk a
résztvevőknek és a nézőknek.
Várjuk mindenki jelentkezését.